Csodás versek lapultak fiókjaitok mélyén. Minden beküldőtől egyet kiválasztunk és megosztunk:
n,,,
Kell a csókod íze…
Kell a kezed érintése…
Kell a tested melegsége…
Kell a lelked közelsége…
O, mondd miért akarlak ennyire?
Miért e láz, mely testem-lelkem enyésze?
Mi ez, ha nem a szerelem egésze?!!
(Fülöp Gabriella)
n,,,
ÉNEKLŐ GYÖNGYVIRÁGOK
Fúj a szél ide-oda,
Táncra perdül karcsú dereka.
Szép hercegnő, mondom én,
Bőre színe hófehér.
Illatát messze fújja a szél,
S kismadár énekel nyit-nyikét.
Pördül a szoknya meseszép,
Illatom árad szerte szét.
Napkeltekor ébredek,
Énekemet hallgatják a tavaszi rügyek.
Kishercegnők gyertek már,
Táncra hív a gyöngyvirág.
(Szabó Izabella)
n,,,
HATALOM
létezik bár sok fogalom
a dobozban macskaalom
az utakon nagy forgalom
diák lelkében kevés szorgalom
csak bámulom a sötét asztalom
a semmit tevés egyféle fáradalom
dúdolgatom kedvenc dalom
lustának hívni engem rágalom
tűnődj, mert siralmas a társadalom
képmutatásból van egy halom
mégis legfontosabb a vigadalom
a boldogság a legszebb hatalom!
(Asztalos Anita)
n,,,
HISZEKEGY
Holtodiglan követlek utadon,
Leszek örök híved, te,
Legszentebb vallásom, szívem dobbanása,
Életem büszkén eléd ajánlom.
Követlek, s leszek hű segítőd,
leszek szószólód, a prédikátor,
próféta gyalogszerrel Ninivében,
hogy kezünket kulcsoljam megmentő
kezedre. Húzz ki hát minket az iszapból,
a sárból, mely ellepné fejünket,
a homályból vezess a fénybe át,
ments meg e tunyaságtól.
Egyedül terád bíznám magam e világban,
tudom, megmentesz a süket-némaságtól.
Holtomiglan követlek utadon, én, a profán,
S te, a szent, az áldás – a halhatatlan.
(Coadă Claudia – Roxana)
n,,,
A NAP
Felkelsz, szól a vekker.
Egyik még alszik a másikat fekelted.
Puszi, kakaó, fogmosás, öltözés.
Anya, szoknyát akarok!
Ha nem adod puszit nem adok.
Ha akarod, ha nem a fogad megmosod.
Sokba fáj a fogászat.
Puszi apa, este tali.
Húzod az igát,
Csináltunk két lányt,
Ezentúl nem letétre, betétre gyűjtöd a perkát.
Elment a nagy, felkelt a kicsi.
Anya, most adjad a cicit.
Reggeli felejtős, a kávé jó ütős.
Sétálunk, süt a nap.
Végighallgatjuk a panaszt.
Imádjuk a tavaszt.
Csárdást járnánk, örül a lelkünk, de hát
2022, nem mondhatod azt se lassan ha jól vagy, boldog vagy, szeretsz.
Mert mindenki csak a panaszt hallja, akarja, várja, elvárja…
Ebéd, délutáni alvás.
Gyorsan össze ütsz egy almást.
Felkelnek, orülnek, ölelnek.
S én már csak azt várom hogy téged is öleljelek.
Nyílik az ajtó,
Poros a zakó.
Egész nap a robotolás elvesz.
De apa mindent félretesz.
Engedünk egy nagy kád vizet,
Nem baj ha a kicsi hisztizett.
Van egy jó tíz perc. Arra…
Boldogan, ma is, holnap is.
Akkor is ha mindenki csak panaszkodik.
Megérted. Értem hogy érted.
Akkor is ha mindenki panaszkodik.
(Imre Ildikó)
n,,,
GYERTYAGYÚJTÓ
Fából lesz koporsó,
Esküvőből temetés.
Földalatt lakók,
Mennybéli szentek,
Lelkek , merre mentek ?
S te, vajon gyertyát
gyújtasz-e mindnek ?
Kezedből kifolyik a víz,
A többit a bőr, felissza.
Az idő mit sem ér …
Kegyelmet kap az, aki kér ?
Hiába tart még itt egy percet
Testünk ócska ketrec.
Enni kap, vedlik, fáj.
Repülj el, szabad madár.
(Hatos Cecília)
n,,,
BENNEM ÖRÖK VAGY
Ha az életemből el akarnál
Tűnni majd egyszer, akkor sem tudnál-
Ott vagy minden felcsendülő dalban,
Melegségedet érzem a nyárban.
Ha süvít a szél, ő rólad suttog,
Ahogyan a kis patak is, csobog.
Ridegséged miatt fázom télen,
Felém pilinkézel egy hópelyhen.
Ha egy kismadár éppen csicsereg,
Rólad énekel, s közben didereg.
Amikor a nap rásüt a vízre,
Téged tükröz vissza a felszíne.
Ha sétálok, te jössz velem szembe,
Téged látlak meg minden emberbe.
Itt vagy szavaimban, a fejemben-
Belevésted magad a szívembe.
(Csata Rita-Szidónia)
n,,,
ANYASÁG
Remegő kézzel nézek most szemedbe,
vajon érzed,tudod, mennyire szeretlek?
Néha ijesztő ez a nagy feladat:
drága kis gyermekből embert faragjak.
Én is ember lettem, vagyok és leszek,
Ahogy én nevellek,úgy nevelsz te engem:
a jóra, a szebbre, egy más világra
mit tiszta szíved tár fel irántam.
Ó, édes anyaság, mily nemes feladat,
gyönge szívem roppan öröm s bánat alatt.
De tiszta szemed ragyog, akár egy csillag,
utat mutatva a szürke nappalokban.
(Simó Annamari)
n,,,
PORSZEM
Szavaid mint a porszemek,
Úgy szállnak tova,
S hogy honnan érkezett?
Nem sikerült rá jönnöm,
Két esztendő óta.
Porszemek, melyek megkövülnek,
Eggyek lesznek, örülnek,
Majd jön egy erő,
Széttör, és kezdődik minden előről…
Por volt arcodon,
Hideg hűvös esténként,
De égett a vágy benned,
jól tudom…
Porszem van szememben,
Fáj.
Könnyé válik, úgy folyik tovább.
S lelkembe csordogál.
Porszem vagy, bőrömön,
Fáj.
Sebbé lesz, nem bírom már.
Túl sok, lassan vége már…
Szél néha ide fúj,
Máskor oly messze vezet az út.
Az út, mely kaviccsal tele,
Szélére rózsákat ültettél bele.
Szenvednek.
Porszem, mely cipőmre ragad,
Szívemhez ér, s onnan ki nem szakad.
Földbe viszem majd,
Ami eltakar.
Minden egyes szavad,
Úgy vésődött belém,
Hogy hittem, por sohasem lepi ezt bé’.
Félek, nem látom többé.
Szürkeség, hol van a napfény?
Messzeség, én nem megyek többé.
Sarat gyúrtunk,
Egy percét sem untuk.
Messze fúj majd a szél.
A világ legkisebb része vagy,
Ősidők óta itt vagy, s itt leszel,
Bár súlyod és fontosságod
Fel nem fogod.
Porszem, melyet szőnyeg alá sepersz,
„bárcsak ne is mondtam volna”
Hangzik el a mondat.
S kérdésekre többé már nem felel.
(Székely Edina)
n,,,
ÉDESANYÁM
Másként kiejteni, nem is szabadna,
Súlya s ereje van ennek a szónak.
Megköszönni , azt amit nem lehet,
Köszönteni, amire szavak nincsenek.
Hálát rebegni könnyes szemekkel,
Imával áldani S két reszkető kézzel.
Édesanyának lenni maga a csoda.
Annyira boldogságos „feladat”.
Vannak nehéz percek, olykor napok.
Az őrület határa néha kézzel fogható.
Betegség, öröm, drukk, aggodalom,
Megannyi érzés, mely elkísér az úton.
Teszek egy próbát és köszönni szeretném,
Hogy a világ legjobb édasanyja az enyém.
Büszke vagyok rá és szeretem őszintén,
Isten Éltesse Nagyon Soká Nekünk még.
(Gábor -Menyhárt- Emese)
n,,,
…folytatás következik…
